Háborús írások, 1939-1942. Érdekes és figyelemre méltó válogatás egy elképesztően hiteles ember megnyilatkozásaiból, részletes magyarázatokkal és imponáló jegyzetaparáussal. Sajnos a magyar kiadás hagy némi kívánnivalót maga után. Burján Monika magyarítása erősen hullámzó és néhol borzalmasan rossz.
Ez valószínűleg nem az ő hibája: már a Kisherceg olvasása közben rájöttem, hogy Saint-Ex-et valószínűleg marha nehéz fordítani. A fogalmi rétegzettség, ami visszaköszön a mély felelősségérzetet és polgári humanizmust sugárzó írásokból, Vas Istvánt kívánna.
Minimum.
Egyes részleteket háromszor-négyszer is el kell olvasnom, mire megértem...
A levelek fordítása többnyire még elfogadható, de az első nagyobb lélegzetvételű írás, "A lejtő morálja" már túl nagy falat. Széles kalibert kíván. Olyasvalakit, aki otthonos a Stefan Zweigek és a Romain Roland-ok világában.
Mert Saint-Ex mindenestül az ő rokonuknak mutatja magát...
A különbség talán csak annyi, hogy őt a mély pacifizmusa éppenséggel az önkéntes vadászpilóták közé szólítja, még ha egyenlőre pusztán a "furcsa háború" (1939. novemberében vagyunk) bénító vihar előtti csöndjével is kell megküzdenie: "Itt a legsötétebb haszontalanságban tespedek. Amúgy nincsenek illúzióim, tudom, nem leszek sokáig vadászrepülő, de legalább olyan jó trágya leszek a földnek, mint amilyen mélységes örömmel voltam a vonal pilótája. A postagépek pilótái között elvegyülve egy kicsit mintha a fát tápláló földből lettem volna én is, nem volt szükség a gondolkodásra. A föld értelme a fa. Ez magától értetődik."
Az idézet még nem "A lejtő moráljából" való. Ez még rezignált hang - az az év végén vagy a következő elején született aktivista esszé viszont már nagyon is tisztán megfogalmazza a célokat, amelyekkel a harci propaganda, sőt, a felelős cselekvés irányának is utat kíván mutatni.
Még csak most kezdem megérteni a "lejtő" fogalmát, ami nem az író, hanem valószínűleg megint csak a fordító hibája. Mindesetre itt nyilvánvalóan nem a domborzati fogalomról, hanem valami olyasmiról van szó, ami csakis a rátermett emberek sajátja. "Akiben van lejtő", azt ott lehet hagyni egy nehezen megoldható feladattal, hogy végezze el. És el fogja végezni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, meg kell találni a megfelelő embert. Újabb és újabb testületek helyett a megfelelő emberekre van szüksége az országnak, a megfelelő pozíciókban. "Gondnokok helyett vezetőkre..."
Propagandában és politikában egyaránt...
(Minden országnak, hábrúban és békeidőben...)
SzJ
