Késő este van, már mindenki alszik, de a zongorán még serceg a magnó és én Weöres Sándort hallgatom, ahogy a verseit mondja. És mondja, mondja, cserzetten, el-elfúló hangon, de lélekkel, mágiával és a Teremtésből magával hozott természetességgel.
Sok mindent még nem értek…