Talányos, megfejthetetlen, sok ezerszer félremagyarázott szavak...

"Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!"

Nem arról van szó, hogy törvényt akarnánk ülni felettük. Mármint rendet vágni értelmezéseik és egyénítéseik között. Hiszen kétségeink sem lehetnek afelől, hogy interpretációik önmagukban könyvtárszoba megtöltésére és évtizedek kutatásaira volnának fölösen elegendők. 

Ellenben, képletesen és konkrétan szólva is el fogunk jutni - nemcsak egyről a kettőre, de egyenesen a háromra. Megkíséreljük ugyanis kialakítani és kiteljesíteni egy lehetséges magyarázatát a szentnek mondott szavaknak.

A piramis: alá-fölé rendelés - a kétdmimenziós hierarchia 

"Kitaláltam ezt, és / Nézd, milyen szép / Keretbe feszül ez / A kicsike kép! 

De azért találj ki mást,/ Találj ki mást, / találj ki mást / Találj ki mást!"

(Kispál és a Borz: Ilyesmi...)

A civilizatorikus földi társadalom jelenkori viszonyainak pszichopata logikája szerint a pozíció birtoklása és betöltése (már ha betöltésnek lehet nevezni annak puszta elfoglalását) a hierarchia-képződés legfontosabb állandója. Az áhított életnívó megszerzése és megtartása az egyén lehetőségeinek kiteljesítését jelenti. A tökéletes és teljes élet fogalma itt kimerül a sémák és normák követésében. A közgondolkodás formáinak fundamentumát a társadalom, a politikum és a gazdaság szférája képezi, az egyéni szellemi energiák lényegileg a kapcsolatrendszerek létrehozását és fenntartását, illetve az egészség, mint a szociális tőke létminimumának megőrzését célozzák. A vallás eljelentéktelenedik, helyébe a tömeg kínálta mintákból választott egyéni bálványok tisztelete lép, amely lényegileg felolvadást jelent a mess kavargásában. Egyén és közösség művészete és kultúrája egyre kevésbé produkál tartalmat, a tömegigények kiszolgálója lesz és így kizárólag a formában olvad fel. 

Miközben pedig eltűnik az a fajta, a szó klasszikus értelmében vett kultúra, amelynek lényege a folytonosság megőrzése, helyébe elsődlegesen a mainstream látszatvilága lép, amelynek posztmodern masszája igazából beteríti a társadalom, a politikum és a gazdaság szféráit is. Másodlagosan pedig, erre való válaszként, megszületik az az underground, amely egy sajátos és eddig sosem volt kulturális formáció, teret adva a mainstream-től eltérő vagy azzal szembehelyedkező minták kialakításának és követésének. 

Amit viszont már bízvást kimondhatunk, hogy e modell lényege: a siker. Ami érdekli, az a kézzelfogható, a jóváírható, ajálólevelekkel és okmányok segítségével bizonyíható. Minden más irracionális, s mint ilyen, tökéletesen érdektelen, szánalomra méltó - vagy pedig egyenesen eltiprandó...

A társadalom, ha papíron megtervezik, ha villódzó képernyők felületére kurzorral rajzolják oda - kétdimenziós lesz. Hierarchiája is itt reked meg - az alá-fölérendeltségnél. A rációnál - negligálva az érzelmet, a szolidaritást és még megannyi értéket, amelyek értelme és értéke csak a harmadik dimenziótól kezdve felfogható és befogadható. Éppen azt, ami e leegyszerűsített, steril rendszer fölé emelkedve, valódi életet és valódi teljességet hordoz. 

Ez maga a falanszter - az a lélektelen, ostoba, primitív, de cserében pontosan megtervezett utópia, amelyhez generációról generációra egyre közelebb kerülünk (a popkultúra szakétői szerint már a z-nél tartunk...), s ahol a szelekció elve már nem a tehetség és az ennek kibontakoztatását segítő képességek - hanem a fogyasztói tömegtársadalom által felkínált, egyre szűkebb repertoárból kiválasztható eszközök megfelelő skill-ekkel párosuló használata. 

S ezek sem lesznek többé mesterségek, hivatások vagy életpályák - hanem egyszerű szerepek, amelyekkel kapcsolatban az válik lényegessé, hogy ki mennyi beleéléssel és mennyi mindent bevállalva játssza el őket, mennyi kontrollal és idegzettel győzi az egész színjátékot. S néhol egyenesen annyi, hogy mennyire izgatóan tud mosolyogni, miközben az illetékes HR-es vagy a főnök arcába tolja genitális részeit.

Az egyén tere itt nagyon leszűkült a cselekvésre - fizikai lénye szintetikus ételt és italt pumpáló infúzión keresztül táplálkozva, társadalmi lénye USB-ről töltődve, egzisztenciája bankszámlája egyenlegének ingadozásával párhuzamosan változva, személyisége a virtualitásba oldódva működik. Mert ha nem: a hierarchia számára ő maga sem létezik. Lénye, egyénisége - mindene belevész abba a periférikus masszába, amelyet a pszichopata nézőpontból egyszerű, szánalmas, hasznavehetetlen outsiderek, hélóták, lúzerek alkotnak. 

Ugyanakkor, azt kell, hogy mondjam: innen szép nyerni. És azt is: meg lehet csinálni. 

Ez egy izgalmas korszak és sokkal több a lehetőség, mint azt a kétdimenzió nyomasztó súlya láttatni engedi. Minden új terület és felület, amelyet mára az emberiség meghódított, rendelkezésére is áll, hogy ott új közösségeket és mélyebb összefüggésrendszereken alapuló kapcsolatokat teremtsen. 

Az ember ugyanis végtelen dimenziókra született - s épp azért, mivel az nem hajlandó ezt tudomásul venni, előbb-utóbb, mint minden mást, ezt az establishment-et is le fogja rázni magáról. 

És akkor csinál magának egy újat. Nem valószínű, hogy jobbat. De legalábbis mást. S legalábbis az egyén terét és a közösség kategóriáját jóval inkább tiszteletben tartót...

Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók. A Hegel által leírt korszak-cirkuláció áramlása szakadatlan... 

(folyt.)