A hazánk földjébe beleszerető, s ez okból Aranyosgyéresen letelepedő, mintagazdaságot berendező angol szerző, John Paget írja 1839-ben, hogy "a homok Pest egyik nagy átka, olyan apró szemű, hogy mindenhová behatol, tönkreteszi a bútorkat és a lakosoknak a szemébe megy, és jobban megköhögtet, mint a londoni köd. Az itteni homokvihar valami borzasztó. Pestet homokborította síkság veszi körül, a külterületeken kevés a liget vagy kert, így nincs, ami a szél erejének útjába álljon." - Képzeljük el, csak egy pillanatra: a bideredmeier uracsok és hölgyek esernyőikkel a homok tomboló örvényével dacolva - nemde komikus látvány?
Még inkább pedig az, hogy a jól kövezett, széles utcák, a szerzőnk által is megdícsért csinos házak és az épitészetileg remek érzékkel kialakított terek - homokbuckáknak szolgáltak kies otthonul.
Vajon így volt ez a Kiss József által megdícsért szűk utcácskákban is?
Talán Cs. Szabó Lászlónál olvastam valahol, hogy a Hét főszerkesztője visszasírta a reformkori Pest szűk és kellemetes, rakoncátlanul kanyargó kis utcácskáit és alacsony házacskáit, nem is beszélve annak csöndjéről és tisztaságáról. Kiss József viszont már eleve 1843-ban született, s az ő gyermekkorában a homokhelyzet már minden bizonnyal egészen másmilyen lehetett a szédületesen fejlődő városban, tehát ő már alighanem jóval kevesebb homokkal találkoztt is...
De már Paget sem hallhatta az "egyik tágas pesti tér" helyén "alig néhány éve" még visszhangzó békabrekegést és nem láthatta összefüggő állapotában a pesti városfalat sem. Igaz, mint Csorba Csaba írja: "a fal vonulatának nagyobb része megmaradt, mint telekhatár és tűzfal, csak néhány utcával törték át és a kapukat bontották le..."
